Húszórás varrótanfolyamok
Személyre szabottan
A Burda szabásmintái alapján
SPÓROLJON azzal, hogy megtanul varrni, vagy ha már alapszinten tud, fejlessze tudását szakemberek irányításával. Tanfolyamaink személyre szabottak.
Gondoljon bele, a mindennapokban hány olyan probléma akad, ahol kamatoztatni tudja varrástudását, hogy csak a leggyakoribbakat említsem, például: cipzárcsere, fel vagy lehajtás, kiengedés vagy szűkítés.
Gyermeke vagy unokája kinőtte a ruháját, amit otthon, sajátkezűleg betoldva egy másik anyaggal még legalább egy szezonon át használni tud.
Az anyagi megtakarításon kívül, nem biztos, hogy talál manapság olyan szakembert, aki mindezt elvégzi Ön helyett.
Mérlegeljen! Rövid-, de hosszútávon még inkább megéri megtanulni varrni és ki tudja, hátha beleszeret ebbe a kreatív hiányszakmába, ami kikapcsolódást nyújt a rohanó hétköznapokból s akár egy új hivatásra is lelhet, ha elvégzi kétéves Női szabó képzésünket!
…
Varrótanfolyamunk 1992-es elindítása óta az a célunk, hogy a Burda divatlap modelljein keresztül segítsük elsajátítani a varrás alapjait, fogásait, fortélyait. Továbbá, meg szeretnénk tanítani a konfekció mérettől eltérő alkatúaknak a szabásminta alkatra igazításának szabályait.
Az elmúlt években egyre több varróiskola közül lehet válogatni a világhálón, azonban a sokéves tapasztalat megtanított bennünket arra, hogy hogyan lehet leghatékonyabban, a gyakorlati oktatásra összpontosítva átadni oktatóink tudását.
Kiknek ajánljuk 20 órás varrótanfolyamainkat?
– Mindazoknak, akik hobbi-szinten szeretnének megtanulni varrni,
– Azoknak, akik jelenlegi varrástudásukat szeretnék fejleszteni,
– Azoknak, akik nem kapnak méretükre, vagy igényüknek megfelelő ruhát.
Kiknek nem ajánljuk 20 órás hobbi-tanfolyamainkat?
– Azoknak, akik szabásminta szerkesztést és modellezést is szeretnének tanulni
(A Budapesti Divatiskolában azonban talál ilyen képzést is!)
Csoportjaink általában 6 fővel indulnak. Tanáraink nagy gyakorlattal és sok tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik jól koordinálják az egyéni tudás és alkat figyelembevételével kiválasztott ruhadarabok elkészítését, amin keresztül tanítjuk a varrást.
Amit iskolánk nyújt:
– maximálisan felszerelt, barátságos varróműhelyt,
– a varráshoz szükséges eszközöket (varrógép, interlock, olló, cérna, gombostű, vasaló, stb.*),
– egyedülálló Burda archívumot,
– egyszeri 10%-os vásárlási kedvezményt a Burda stúdiókba,
– a tanfolyamot végzett hallgatóink részére zártkörű varró klubot működtetünk, ahol minden felmerült varrási problémáját szakember segítségével oldhatja meg.
*FIGYELEM! A tanfolyam ára nem tartalmazza a varrandó textileket, húzózárakat, gombokat, közbélést, stb.
20 órás varrótanfolyamokat indítunk:
Hétköznap (H-Cs)
– délelőtt 9 – 14 óráig
– este 18 – 21 óráig
Hétvégén (2 szombat + 2 vasárnap)
– 9 – 14 óráig (délelőtti)
– 15 – 20 óráig (délutáni)
A várható kezdési időpontokat honlapunkon olvashatja.
A 20 órás tanfolyam ára: 35. 000 forint
Klubtagoknak, visszatérő hallgatóinknak, nyugdíjasoknak és diákoknak: 30. 000 forint
A tanfolyamok árát a jelentkezés után minél hamarabb be kell fizetni, mert a jelentkezések sorrendjétől függetlenül az első 6 befizető tud résztvenni a tanfolyamon.
Bármikor jelentkezhet a jelentkezési lapunk kitöltésével!
Figyelmébe ajánljuk a gyakran ismételt kérdéseket (Gy.I.K.)!
Várjuk jelentkezését tanfolyamainkra!
Ha kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal!
Üdvözlettel:
Rosemari